EHF-kupa: A legszebb születésnap és a méltó búcsú


HIRDETÉS


A Pick Szeged történelmi diadala, melyet a férfi kézilabda EHF-kupa berlini négyes döntőjében aratott, két embernek különösképpen kiemelkedő élmény marad: Juan Carlos Pastor vezetőedző élete legszebb születésnapjának nevezte a mostanit, míg Mikler Roland méltóképpen búcsúzott el a csapattól.

"Nincsenek szavak. Ez a szív diadala volt" - mondta az MTI-nek a 46 esztendős spanyol tréner, aki hihetetlennek nevezte Ilyés Ferenc teljesítményét, kiváltképpen azt, amikor előbb szimpla, majd kettős emberhátrányban talált az ellenfél kapujába a végjáték kezdetén. A hazája válogatottját 2005-ben világbajnoki címig vezető szakember szerint ez a két gól sorsdöntőnek bizonyult, mert nem adott lehetőséget a Montpellier számára, hogy vezetéshez jusson.
A következő szezonban már a nagy rivális Veszprémben szereplő Mikler, akit a torna legjobb kapusának választottak, azt emelte ki, hogy nagyon nehéz lesz elhagynia ezt a társaságot, amely kiváló közösséggé formálódott, és ezt most eredményben is igazolni tudta, mert igazi csapatként tudott diadalmaskodni. Hozzátette, ezzel számára lezárult egy időszak, de így kellett lezárulnia, mert megkoronázta szegedi karrierjét.
"Kevesen hitték, hogy megnyerhetjük, de megtettük" - fogalmazott a válogatott hálóőr.
"A Füchse Berlin legyőzése után elhittük, hogy tényleg győzhetünk. Ez érződött a döntő minden percében, de nem tudom felfogni, hogy tényleg sikerült" - mondta Balogh Zsolt, aki 57 találattal a Pick Szeged legeredményesebb játékosa volt a sorozatban.
Vadkerti Attila csapatkapitány úgy nyilatkozott, erre a hétvégére összeállt a csapat, és végre sikerült az a bravúr, hogy kétszer egymás után jól játszik kiváló rivális ellen. Hozzátette, tudták, hogy csak akkor emelhetik magasba a kupát, ha ezt sikerül végrehajtaniuk. Mosolyogva megemlítette, elképesztően nehéz a trófea, de ha kell, 24 órán át is súlyzózna vele.
A meccs talán legnagyobb hőse, Ilyés Ferenc szintén csapatmunkáról beszélt: "Annak ellenére, hogy sok külföldi játszik az együttesben, nagyszerű közösség alakult ki, ez vezetett diadalra".
A Pick Szeged 29-28-ra nyert a 2003-ban Bajnokok Ligája-győztes Montpellier ellen. A trófea felemelése és az ezzel járó konfettieső után hosszú percekig ünnepeltek a Tisza-parti játékosok drukkereik előtt. A csarnokbeli ünneplés pedig a Himnusz eléneklésével zárult. 

 

MTI



Címkék:   Kézilabda   EHF-kupa  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a hírhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas