WTCC: Marokkóban rajtol a hétvégén az idei szezon


HIRDETÉS


Marokkóban rajtol el a hétvégén a túraautó-világbajnokság (WTCC) idei szezonja, amelyben a Hondával versenyző Michelisz Norbert is érdekelt lesz, s amelynek magyarországi fordulójára május első hétvégéjén kerül sor a Hungaroringen.

A vb magyar csapatának, a Zengő Motorsportnak a csütörtöki közleménye szerint a sorozat 12 fordulóból áll, a gyári Citroe:n csapat a kilencszeres ralivilágbajnok francia Sebastien Loebbel a volán mögött debütál, s versenybe száll még a Lada és a Chevrolet.
Ebben az évben két kategóriára oszlik a mezőny, a TC1-ben a 380 lóerős 2014-es autók, míg a TC2-ben a 320 lóerős tavalyi modellek versenyeznek. Az időmérő edzés három szakaszból áll majd, s a harmadik etapba jutó öt versenyző pluszpontokat kap a helyezéséért. Vasárnaponként minden helyszínen két futamot rendeznek, az elsőben az időmérő edzésen elért eredmények alapján állnak fel az autók a rajtrácsra, a másodikban az első tíz helyezett sorrendjét megfordítják.
Michelisz Norbert a közleményben úgy fogalmazott: várta már a szezonkezdetet, s örül, hogy lehetősége volt tesztelni Olaszországban az idény előtt.
"A marokkói versenypálya nem tartozik a kedvenceim közé, de bízom benne, hogy a pontszerző helyekért tudunk harcolni. Ugyanakkor a fő célunk az lesz ezen a hétvégén, hogy az autó hibátlanul teljesítse a távot, és a lehető legtöbb információt szerezzük be a soron következő francia verseny előtt" - idézte a közlemény Micheliszt, aki tavaly hatodik volt a vb-pontversenyben. 

MTI



Címkék:   Autósport  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a hírhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas