Szocsi-2014: A kínai elnök ott lesz az olimpia megnyitóján


HIRDETÉS


A kínai államelnök, Hszi Csin-ping ott lesz a téli olimpiai játékok megnyitóján Szocsiban - jelentette be a külügyminisztérium hétfőn.

A rövid közlemény szerint Hszi február 6-8. között fog Oroszországban tartózkodni.
Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke és Joachim Gauck német szövetségi elnök már jóval korábban jelezték, nem lesznek jelen az ünnepségen. Paavo Arhinmaki finn sportminiszter pedig "bojkottálni" kívánja a szocsi játékokat, tiltakozásul a szólásszabadság korlátozásáért és a homoszexuálisokra gyakorolt nyomás miatt. Utóbbi vádakat Vlagyimir Putyin, orosz elnök a minap külföldi újságírók előtt cáfolta.

Kína és Oroszország, Putyin és Hszi Csin-ping következetesen biztosítják egymást támogatásukról a nemzetközi politikai színtéren, és a két ország évek óta szoros együttműködést folytat, hangsúlyozottan baráti kapcsolatokat épít. Megfigyelők szerint a kínai bejelentés nyilvánvalóan példamutatás és kiállás az orosz elnök mellett.
Hétfőn Broge Brende norvég külügyminiszter bejelentette, hogy V. Harald norvég király, valamint Erna Solberg, a skandináv ország miniszterelnöke is elutazik az ötkarikás esemény helyszínére.
A 22. téli olimpiai játékokat február 7. és 23. között rendezik meg a Fekete-tenger partján fekvő Szocsi városában. A játékok, illetve az orosz kormányzat elleni korábbi terrorfenyegetések és a már végrehajtott merényletek miatt csaknem 37 ezer fős személyzet biztosítja a helyszín, illetve a környék biztonságát.
 

MTI



Címkék:   Olimpia   Szocsi  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a hírhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas