Lance Armstrong koronatanú lehet az UCI múltjának feltárásában


HIRDETÉS


Koronatanú lehet a doppingvétség miatt hét Tour de France-elsőségétől megfosztott amerikai Lance Armstrong a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) múltját vizsgáló eljárásban.

A BBC értesülése szerint Brian Cookson, az UCI múlt hónapban megválasztott elnöke, illetve Armstrong jogi képviselői már megkezdték az erről szóló egyeztetéseket.
Az új elnök ismételten hangsúlyozta: kampányának része volt, hogy igyekszik mindent átláthatóvá tenni, és feltárni az UCI múltját is, hogy 2014-re egy, a korábbinál hatékonyabb szervezetet vezethessen. Ennek része a UCI doppingellenes rendszerének átvilágítása is. Hozzátette: nem tűr halasztást egy független vizsgálóbizottság felállítása.
Travis Tygart, az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) elnök-vezérigazgatója jelezte: erős a gyanú, hogy az UCI korábbi elnökei, Pat McQuaid és Hein Verbruggen bűnrészesek lehettek például Armstrong csalásában.
Armstrong két ex-csapattársa, Floyd Landis és Tyler Hamilton már korábban úgy nyilatkozott, hogy McQuaid és Verbruggen bizonyítékokat tüntetett el az 1990-es és 2000-es években. Landis azt is vallotta: Armstrong egyszer az UCI vezetőinek segítségével úszta meg az eltiltást, mivel fennakadt a svájci körversenyen vett mintájával.
A többek között hét Tour de France-elsőségétől megfosztott amerikai bringás úgy tudott tiltott szerekkel versenyezni több mint egy évtizeden keresztül, hogy hivatalosan nem akadt fenn az ellenőrzésen.


 MTI



Címkék:   Kerékpár  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a hírhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas