Az oroszokkal, a portugálokkal és az ukránokkal egy csoportban a magyarok


A magyar férfi kézilabda-válogatott az orosz, a portugál és az ukrán csapattal került azonos csoportba a 2016-os lengyelországi Európa-bajnokság selejtezősorozatában.

HIRDETÉS


Az Európai Kézilabda Szövetség pénteken, Varsóban rendezte a sorsolást, miután a selejtezősorozatban érintett 28 csapatot hét négyes csoportba osztották. A kvartettekből az első két helyezett, valamint a legjobb harmadik jut ki a 2016-os kontinensviadalra, amelynek a házigazda lengyelek automatikus résztvevői.

Mocsai Lajos együttesét az első kalapból húzták ki, így igazi sztárcsapattal nem kerülhetett össze. A második kalapból érkezett orosz válogatott az év eleji, dániai Európa-bajnokságon a végső győztes franciák, s a lengyelek mögött a harmadik helyen végzett csoportjában, majd a középdöntőben a horvátoktól és a svédektől kikapott, a fehéroroszokat pedig legyőzte. A gárda így összesítésben közvetlenül a magyarok mögött a kilencedik helyen zárta a viadalt.
A kvalifikáció október végén kezdődik.

Az

Eb-házigazda lengyelek bejelentették, hogy négy városban - Krakkó (15 ezer férőhelyes csarnok), Wroclaw (6500), Gdansk (10 000), Katowice (10 000) - rendezik a kontinensviadal csoportmeccseit, a lengyel válogatott Krakkóban lép pályára. Ugyancsak Krakkóban, továbbá Wroclawban lesznek a középdöntős csatározások, míg az elődöntők, a bronzmeccs és a finálé az előbbi városban.

A csoportok:
1. csoport: Horvátország, Norvégia, Hollandia, Törökország
2. csoport: Dánia, Fehéroroszország, Litvánia, Bosznia-Hercegovina
3. csoport: Szlovénia, Svédország, Szlovákia, Lettország
4. csoport: Szerbia, Izland, Montenegró, Izrael
5. csoport: Magyarország, Oroszország, Portugália, Ukrajna
6. csoport: Franciaország, Macedónia, Csehország, Svájc
7. csoport: Spanyolország, Németország, Ausztria, Finnország

 

MTI/Sportoldal.ro
 



Címkék:   Kézilabda  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas