Halep már ötödik, ezzel a legjobb román női teniszező


Simona Halep két helyet javítva az ötödik helyre lépett előre a női teniszversenyeket szervező WTA hétfőn kiadott legfrissebb világranglistáján, és ezzel minden idők legelőkelőbb helyen rangsorolt román női játékosa lett.

HIRDETÉS


A 22 éves konstancai játékos a múlt héten Indian Wells-ben rendezett tenisztornán az elődöntőig jutott. A legjobb négy között ugyan vereséget szenvedett a lengyel Agnieszka Radwanskától, eredményével 390 világranglista pontot kapott és a hetedikről az ötödik helyre lépett előre. A romániai női teniszezők közül az 1978-as Roland Garros-győztes Virginia Ruzici (8.) és Irina Spîrlea (7.) jutott korábban top 10-be, Halep most őket előzte meg.

A világranglistát továbbra is az amerikai Serena Williams vezeti óriási előnnyel, mögötte a kínai Li Na és Agnieszka Radwanska áll a dobogón. Halep olyan klasszisokat előz meg mint a négyszeres Grand Slam-győztes Marija Sarapova, a korábbi világelső Jelena Jankovics, vagy a korábbi wimbledoni bajnok Petra Kvitova. Az első százban további három román játékos szerepel, a legjobb magyar, Babos Tímea a 108.

A férfiak között Rafael Nadal áll az élen, az Indian Wells-ben bajnoki címet szerző Novak Djokovics előtt. Az amerikai tornán döntőig jutó Roger Federer három helyet javított és az ötödik helyre lépett előre.

Női tenisz-világranglista:
1. Serena Williams (amerikai) 12 660 pont
2. Li Na (kínai) 7185
3. Agnieszka Radwanska (lengyel) 6215
4. Viktorija Azarenka (fehérorosz) 5441
5. Simona Halep (román) 4775
6. Jelena Jankovics (szerb) 4590
7. Marija Sarapova (orosz) 4271
8. Petra Kvitova (cseh) 4235
9. Angelique Kerber (német) 4050
10. Sara Errani (olasz) 3830
...26. Sorana Cîrstea (román) 1910
...62. Alexandra Cadanţu (román) 950
...70. Monica Niculescu (román) 880
...108. Babos Tímea (magyar) 9585

Férfi tenisz-világranglista:
1. Rafael Nadal (spanyol) 13 130 pont
2. Novak Djokovics (szerb) 10 900
3. Stanislas Wawrinka (svájci) 5650
4. David Ferrer (spanyol) 5150
5. Roger Federer (svájci) 5045
6. Andy Murray (brit) 4795
7. Tomas Berdych (cseh) 4540
8. Juan Martin del Potro (argentin) 4270
9. Richard Gasquet (francia) 2905
10. John Isner (amerikai) 2670
 



Címkék:   Tenisz   világranglista  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas