Magabiztos magyar siker


Magabiztos, 8-5-ös győzelemmel kezdte Magyarország a vízilabda-világliga 2013-2014-es szezonját. Az ellenfél a régi ismerős, Görögország volt a miskolci Kemény Dénes Sportuszodában.

HIRDETÉS


Benedek Tibor tanítványai a fényes barcelonai győzelem óta először szálltak medencébe tétmérkőzésen. Történelmi helyszín adott otthont a találkozónak, ugyanis Miskolcon korábban nem játszott a válogatott. A görögökkel az utóbbi időszakban elég gyakran találkoztak a fiúk, elég ha csak a világbajnoki negyeddöntőre gondolunk. Akkor hangzatos sikert aratva, 9-3-ra nyertek a mieink és hasonlóban reménykedett most is a hazai szurkolótábor.

A meccs elején elsősorban a védelmek remekeltek, Nagy Viktor világbajnoki formában kezdett a kapuban. Egészen a hajráig kellett várni az első találatra, melyet Hárai szerzett. Büntetőből még a negyed vége előtt egyenlítettek a vendégek.

A második negyed görög góllal indult, Afrudakisz használta ki az emberfórt. Két olimpiai bajnok közreműködésével fordított a magyar csapat, Varga Dénes valamint Hosnyánszki Norbert talált az ellenfél kapujába. A nagyszünet előtt a másik Varga fivér, Dániel is gólt jegyzett, méghozzá kettőt. Ezzel háromgólosra duzzadt a magyar előny.

Forrás: MTI fotó (Vajda János)

A harmadik játékrész ismét emberelőnyös gólt hozott. Nem tartott sokáig a déliek öröme, érkezett Bedő Krisztián aki visszaállította a háromgólos vezetést. Vámos a negyed végén még inkább leszakított az ellenfelet, ötméterese nagy erővel vágódott az ellenfél kapujába.

A záró negyedben megismétlődött az előző forgatókönyve, de a görögök emberelőnyös góljára, a fiatal Bedő válaszolni tudott. Nagy Viktor feltette teljesítményére a koronát, amikor büntetőt védett, a vendégek szépségtapasza mégsem maradt el, egy újabb fórt követően alakult ki a 8-5-ös végeredmény.

Összességében bizakodásra ad okot a keddi győzelem, különösen a védelem nyújtott kiemelkedőt. A mezőny legjobbja, Nagy Viktor mérkőzés utáni nyilatkozatában kiemelte, különösen örvend annak, hogy kisebb betegsége után ilyen formában tért vissza.
A folytatásra egészen januárig kell várni, akkor a magyarok Horvátországba utaznak. Az új lebonyolítás szerint a hármas csoport győztese lép tovább és kvalifikálja magát a szuperdöntőre.

A román válogatott is érdekelt volt a keddi játéknapon, Oroszországban vendégeskedett és súlyos, 15-5-ös vereséget szenvedett.

Férfi vízilabda-világliga 2013-2014
Eredmények, 1. forduló

B csoport
Magyarország–Görögország 8-5

A csoport
Oroszország–Románia 15-5

Szén Sándor
 



Címkék:   Vízilabda   Világliga  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas