Georgi Petrov Georgiev nyerte a 7. Székelyföld Kerékpáros Körversenyt


A török Brisaspor bolgár kerekese, Georgi Petrov Georgiev nyerte a 7. Székelyföld Kerékpáros Körversenyt, miután a szombat esti félszakaszon meg tudta őrizni hét másodperces előnyét Vitaliy Popkovval (ISD Continental Team) szemben, a harmadik helyet Evrard Laurent (Wallonie–Bruxelles) szerezte meg.

HIRDETÉS


A 7. Székelyföld Kerékpáros Körverseny utolsó, 3B szakasza szombaton 17 órakor rajtolt, a mezőny Csíkszeredából indult és Csíkrákos, Csíkszentmihály és Csíkszépvíz érintésével ért vissza a megyeszékhelyre, ahol a város utcáin kialakított 5,7 kilométeres pályán 17 kört tettek meg. Már a rajt után több szökési kísérlet volt, ám a mezőny mindegyiket semlegesítette, a Csíkszereda utcáin kialakított pályán is többször megszakadt a mezőny, végül egy négyes csoportnak sikerült közel húsz másodperces előnyt kiharcolni, amely az utolsó körökben csökkent ugyan, de a szökevényeket nem sikerült utolérni.

A 3B szakaszt a belga Polazzi Fabio (Wallonie–Bruxelles) nyerte, Lovassy Krisztián (Utensilnord ora24.eu) és Agarkov Yury (ISD Continental Team) előtt.

Három nap és 502,1 kilométer megtétele után összetettben Georgi Petrov Georgiev végzett az élen a 7. Székelyföld Kerékpáros Körversenyen, megelőzve Vitaliy Popkovot (ISD Continental Team) és Evrard Laurent-t (Wallonie–Bruxelles), így a török csapat bolgár kerekese viheti haza az összetett éllovasának járó Tusnad feliratú kék mezt

A legjobb sprinternek járó piros-fekete Hopesped feliratú mezt Vitaliy Buts (Kolss) nyerte, a legjobb hegyimenőnek járó sárga, Csíkszereda feliratú mezt pedig Oleg Berdos (Tusnad Cycling Team) hódította el. A legjobb 23 év alatti sportolónak járó, zöld színű Marien Presso mez Milos Borisavljevichez (szerb válogatott) került, míg a fehér, legjobb román állampolgárságú kerekesnek járó Bellotto feliratú mezt Andrei Nechita (román válogatott) kapta.

A csapatverseny győztesének járó trófeát a Wallonie–Bruxelles kapta, a belga gárda a Brisasport és az ISD Continental Team-et előzte meg.
 

Forrás: sajtóközlemény



Címkék:   Kerékpár  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas