Ezüstérmes a Benedek-csapat


2008 után ismét döntőt játszhatott a magyar férfi vízilabda-válogatott, a Világliga oroszországi szuperdöntőjének fináléjában 12-7-re kikapott a szerb csapattól.

HIRDETÉS


A Világliga Cseljabinszkban rendezett nyolccsapatos tornáján a magyar együttes úgy jutott el a döntőig, hogy több alkalommal is vert helyzetből állt fel. A fináléban a rutinos szerb csapat volt a Benedek Tibor vezette magyar legénység ellenfele, amely végig vezetve, öt góllal nyert. Az olimpiai bronzérmes Szerbia így a Világliga elmúlt hét kiírásában ötödik győzelmét aratta.

A férfi vízilabdázást meghatározó két csapat legutóbb 2007-ben játszott tétmérkőzést, akkor szintén Világliga-döntőt vívtak egymás ellen Berlinben. A tavalyi londoni ötkarikás játékokon ötödik helyen végző magyar csapat életében azóta nagy változások voltak, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok sikerkapitányt, Kemény Dénest, háromszoros olimpiai bajnok játékosa, Benedek Tibor váltotta a kispadon. Emellett a csapat is jócskán átalakult, a Világliga döntőjébe pedig már a megfiatalított kerettel jutott a magyar válogatott.

A Világliga zárómérkőzésén a szerbek már az első támadást góllal zárták, de Madaras Norbert révén azonnal válaszolt a Benedek-csapat. A magyarok védekezése nem működött túl jól, hiszen két újabb szerb gól született, igaz a negyed végére ismét sikerült egyenlíteni. A szerb nemzeti együttes a második negyedben is kiválóan használta ki emberelőnyös helyzeteit és három góllal elhúzott, a nagyszünetben 7-4-re vezetett. Szívós Márton találatával a fordulás után a magyar csapat közelebb férkőzött, de a négy gólig jutó Filip Filipovics vezetésével a szerbek az utolsó támadásnál visszaállították a különbséget és 9-6-al várták az utolsó negyedet.

Forrás: waterpolo2013.ru

A záró részben sokáig egyik csapat sem tudta bevenni ellenfele kapuját, majd a szerbek törték meg a jeget és ezzel nagyjából el is döntötték a találkozót és a kupa sorsát. A fentmaradó időben a szerbek a győzelem tudatában felszabadultan játszottak és újabb gólokat szereztek, végül 12-7-re nyertek. Benedek Tibor szövetségi kapitány vezetésével a magyar válogatott ezüstérmet szerzett a Világligában, és készülhet a július 21-én rajtoló barcelonai világbajnokságra.

A bronzérmet Montenegró válogatottja szerezte meg, amely az Egyesült Államok ellen 10-10-et követően 3-1-re nyerte a büntetőpárbajt a Világliga bronzmérkőzésén.

Férfi vízilabda, Világliga
Döntő

Szerbia–Magyarország 12-7 (4-3, 3-1, 2-2, 3-1)

A 2013-as Világliga végeredménye:
1. Szerbia
2. Magyarország
3. Montenegró
4. Egyesült Államok
5. Oroszország
6. Kína
7. Japán
8. Brazília
 



Címkék:   Vízilabda   Világliga  
Hozzászólások


Név:
Email:
Hozzászólok:
captcha
Biztonsági kód

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!


Gyorshírek



Blogok

Partnerek

Transindex

Támogatók

Communitas